Falusi
turizmus Magyarországon
A szabadidő eltöltése vidéken régóta ismert
jelenség. A városi életforma ellentételeként
vonzották az embereket a szép tájak, a különleges
ízek, a helyi rendezvények. Magyarországon már
a két világháború között is felismerték az emberek
a vidéki üdülés, pihenés jótékony hatását.
A nyolcvanas években indult el Magyarországon
-nagyrészt Nyugat-Európai, főleg osztrák-német
hatásra-, a mai értelemben vett falusi turizmus.
Célja volt az addig kihasználatlan szállások
révén többletjövedelemhez juttatni a családokat
és elősegíteni a mezőgazdasági termékek közvetlen
piacra jutását.
A falusi turizmusban tevékenykedő szolgáltatók
érdekképviselete céljából 1994-ben -35 tagszervezettel-
megalakult a Falusi Turizmus Országos Szövetsége.
Az első hat év alatt a tagszervezetek száma
116-ra nőtt. A Szövetség kidolgozta a szálláshely
minősítés szabályzatát és útmutatóját, melyet
1997-ben egy, a falusi magánszálláshelyek kategóriába
sorolását szabályozó kormányrendelet kötelező
minősítési előírássá tett. A szövetség stratégiai
váltás után nevét Falusi és Agroturizmus Országos
Szövetsége névre változtatta, jelezve ezzel,
hogy az agroturizmus szerves része a falusi
turizmusnak.
A FATOSZ jelenleg 19 megyei szervezetet tömörít.
A vendéglátók az egyes megyei szervezetekhez
tartoznak. Bár a 110/1997-es kormányrendelet
csupán önminősítést ír elő, a FATOSZ mintegy
60 kiképzett és továbbképzésekben részesülő
minősítője a vendéglátó kérelmére segíti a minősítés
szakmai megalapozottságát. Jelenleg mintegy
1700 minősített vendégfogadó tartozik a Szövetséghez.
A FATOSZ tagja a falusi turizmus európai szervezetének,
az EUROGITES-nek.
A Szövetség vezetői - akik között több idegenforgalmi,
oktatási szakember van - különböző szintű oktatási
tematikákat dolgoztak ki, és részt vesznek a
képzések megszervezésében.
Napjainkban már több vidéki főiskolán és egyetemen
is folyik falusi turizmusra való felkészítő,
szervező, tanácsadó, oktatási tevékenység.
A FATOSZ központi irodája információs irodaként
is működik és jelentős marketing tevékenységet
végez. A falusi turizmusban tevékenykedő szolgáltatók
ajánlatai minden évben egy speciálisan erre
a célra készített többnyelvű katalógusban illetve
internetes oldalon jelennek meg.
Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége
Információs Iroda
1077 Budapest, Király u. 93.
Tel/fax: 1/352-9804, 1/268-0592
E-mail: agroturizmus@t-online.hu
Internet: www.falusiturizmus.eu
A falusi turizmus és vonzereje:
A falusi turizmus elemei között a szálláshely
azonban csak egy a szolgáltatások közül. A minőségi
szálláshely az az alap, mely lehetőséget ad
a több napos tartózkodásra, de ezt csak a feltárt
és programmá szervezett vonzerő miatt fogják
igénybe venni.
A falusi turizmushoz kapcsolódó vonzerők:
- Természeti környezet, (termálvizek, természeti
képződmények, védett területek)
- Falusi életmód (népszokások, hagyományok,
kézművesség, ünnepek, rendezvények)
- Mezőgazdasági tevékenység - kertészet, biogazdálkodás
- Gasztronómia (helyi ízek, borok)
- Történelmi emlékek, emlékhelyek
- Kultúra (épített környezet, egyéb kulturális
események)
A fenti lehetőségek kihasználásában, a vonzerők
feltárásában és programmá szervezésében valamint
mindennek a településre és a térségre gyakorolt
pozitív hatásának felismerésében az önkormányzatoknak
igen nagy szerepe van.
A falusi turizmus egyik lehetséges kitörési
pontja lehet a különböző (pl. gasztronómiai)
rendezvények szervezése. Jó példa erre Szabolcs-Szatmár-Bereg
megye, amely híres a rendezvényeiről, melyet
egy-egy termékhez köt, úgymint szilvalekvárfőzés,
diófesztivál, sütőtökfesztivál, népi ízek fesztiválja
(cinkefőző verseny), mely rendezvények egyre
több látogatót vonzanak. Keresettek lettek újra
a régi termékek, felgyorsult a régióban a gyümölcstelepítés.
Mindez munkát ad az embereknek. Az érintett
régióban felpezsdült az élet.
Ugyancsak színvonalas rendezvény a minden évben
megrendezésre kerülő "Magyarország legerősebb
faluja" című többfordulós rendezvénysorozat.
Borászatunk újraéledésével a borutak száma népszerűségükkel
együtt nő. Tormaút, almaút, kolbász-, gulyás-
vagy halászléfőző versenyek, kézműves vásárok
színesítik ma már a vidéki-falusi turizmus rendezvények
palettáját.
Nő a száma azoknak a családi gazdaságoknak is,
ahol a falusi turizmus és a biogazdálkodás együtt
folyik.
A falusi turizmus fejlesztésének legfontosabb
feladatai:
" A falusi turizmus intézményrendszerének
és az önkormányzatokkal való együttműködésének
biztosítása - anyagi és szellemi támogatása
" Komplex turisztikai szolgáltatások kialakítása
" Együttműködés a szakmai szervezetek között
- helyi és térségi programcsomagok összeállítása.
" Intenzív marketing tevékenység helyi
és régiós szinten
" Informatika és Internet használatának
teljes körűvé tétele
" Falusi magánszálláshelyek szakmai minősítésének
általánossá tétele, minőségbiztosítás
" Vendéglátók, szolgáltatók, minősítők,
szaktanácsadók képzése
" A főbb tendenciák megismerése statisztikai
felmérések alapján - ennek pénzügyi biztosítása
Jövőkép:
A falusi turizmus olyan összetett tevékenységgé
fejleszthető, ami települési és kistérségi szinten
egymásba kapcsolódó szolgáltatásrendszert alakíthat
ki, miáltal közvetlenül és közvetve a fenntartható
vidékfejlesztést segítheti. Mindez lehetőséget
ad a vidéki emberek megélhetésének biztosítására,
ezáltal helybenmaradására. Újraéleszti a falusi
életmód elemeit, a néphagyományokat és saját
érdekében védi a természetet és környezetet,
a falvak megújulása érdekében.
Az EU nagymértékben támogatja a vidékfejlesztést.
Ebből részesülhet majd közvetve a falusi turizmus
is, mint a vidékfejlesztés egyik fontos eszköze.
A falusi turizmus fejlesztése tehát a vidékfejlesztés
egyik legfontosabb eszköze, de a szociális,
nevelő, ifjúsági sport és kulturális területeken
is jelentős szerepet vállal. A keretein belül
megvalósítható direktmarketing elősegíti a jövedelmek
helyben maradását. Az ökológiai szempontok érvényesítése
mind a szállás, mind a vendéglátás és programkínálat
során fokozza a tevékenység fenntarthatóságát.
A hagyományok felélesztése és ápolása területén
jelentősen hozzájárul az ország- imázs kialakításához.