|
Az egészségturizmus térhódításának köszönhetően a bizonytalan
gazdasági helyzetben is stabil lábakon áll a hévízi
turizmus, de a vendégkör változó összetétele miatt gondolkodni
kell a jövőről - derül ki abból a tanulmányból, amely
a zalai fürdőváros idegenforgalmi helyzetét értékeli.
A tanulmány az ország második legnagyobb szálláskapacitásával
és vendégforgalmával rendelkező település 2008-as első
félévi adatai alapján készült. A dokumentum szerint
Hévíz idegenforgalmában alapvető változás, hogy míg
korábban elsősorban a külföldiek, azon belül is a német
vendégek voltak túlnyomó többségben Hévízen, addig két
éve megfordult a tendencia, a magyar vendégek száma
már meghaladja a külföldi vendégekét.
A közel ötezer lakosú városban a pihenni vágyókat 2008
nyarán 6491 kereskedelmi, és 4236 fizető-vendéglátóhely,
vagyis összesen 10 727 férőhely várta. A szálláshelyek
60 százaléka tehát kereskedelmi, de a Hévízen megforduló
vendégek több mint 97 százaléka ezt a szálláskategóriát
választotta, magánháznál csak mintegy 3 százalékuk fordult
meg.
A "reumások Mekkáját" csaknem 92 ezren keresték
fel 2008 első félévében, ami csekély mértékű csökkenést
mutat, de leginkább az üdülési csekk terjedésének köszönhetően
növekszik a belföldi vendégek száma. Az idegenforgalmi
adó szempontjából fontosabb vendégéjszakák arányában négy
év óta szintén lassú csökkenés tapasztalható, az idén
az első félévben 468 ezer éjszakát töltöttek a vendégek
a hévízi szálláshelyeken.
A kereskedelmi szálláshelyek kapacitásának kihasználtsága
alig haladta meg a 38 százalékot az első hat hónapban,
de a tanulmány készítője, Szabó Zoltán, a hévízi polgármesteri
hivatal turisztikai referense szerint Hévízen jellemzően
az őszi időszak hozza a legtöbb vendéget, ez így van
most is. Az pedig ismét a magyar vendégeknek köszönhető,
hogy az átlagos tartózkodási idő öt nap, ez három év
óta növekszik. Ezen belül a külföldiek vakációjának
ideje rövidül, de a hazai vendégeké egyre hosszabb -
derül ki az összegzésből.
Hévízen az idei első félévben 111,6 millió forint idegenforgalmi
bevételt könyvelt el az önkormányzat - 0,3 százalékkal
kevesebbet 2007 első félévéhez képest -, de a vendégéjszakák
egyharmada után nem kellett adót fizetni.
A képviselő-testület által megvitatott elemzés is megállapította,
hogy az egészségturizmus területén egyre kiszámíthatatlanabb
a verseny, ezért olyan kínálatot kell biztosítani, ami
már nem csak az idősebb korosztály számára teszi vonzóvá
a várost és fürdőjét.
A tanulmány szerint szükség lesz új fejlesztési irányokat
is felvázolni a város számára, hogy megőrizze Hévíz
a vezető szerepét, de úgy, hogy összeegyeztethető legyen
a fiatalabb és idősebb vendégkör, a nyugat-európai turista
és a keletről érkező vendég igénye és elvárása - fűzte
hozzá az turisztikai szakember.
forrás: www.origo.hu
|