Eger: a megújuló belvárosi utcák a turizmust is szolgálják
2010. január 12.

Európai Uniós támogatást nyert az egri önkormányzat a hevesi megyeszékhely belvárosában a Deák Ferenc út felújítására. A csaknem 350 millió forintos beruházáshoz kétszázmillió forint támogatást kapnak.

Ezt megelőzően az elmúlt év szeptemberében az önkormányzat pályázatot nyújtott be a program megvalósítására az Észak-Magyarországi Regionális Operatív Program "Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése" című felhívásra. A dokumentáció értékelését követően született döntés arról, hogy Eger pályázata a támogatott projektek között szerepelhet. A program turisztikai célokat is szolgál, miután a belvárost érintve a A Deák Ferenc utca, a Klapka György utca és Hadnagy utca közötti szakaszon újul meg. A fejlesztés keretén belül szerepel útfelújítás, a Hadnagy úti csomópontnál egy balra kanyarodó sáv kiépítése, továbbá jelzőlámpa korszerűsítés, két buszmegálló öbölbe helyezése, kétoldali járda felújítás, kerékpárút építés, parkolók létesítése és felújítása, a közvilágítás korszerűsítése, zöldterület rendezés. A felújítás 2010. tavaszán kezdődhet és a befejezés tervezett időpontja 2010. október.


Forrás: Turizmus Online

 

 
Balaton Észak-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Észak-Alföld Dél-Alföld Dél-Alföld Budapest és környéke Dél-Dunántúl Dél-Dunántúl Közép-Dunántúl Dél-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl
kattintson a térképen egy területre
Hajnal Hotel - Mezőkövesd

Hajnal Hotel - Mezőkövesd

3 nap / 2 éjszaka szállás svédasztalos reggelivel, étlapról választható vacsorával, amelyhez kiváló minőségű borokat kínálunk
30 perces pihentető tengeri sós fürdő (páros) korlátlan szauna, pezsgőfürdő, sókamra, infrakabin...

 
 
főoldal szálláskeresés fényképalbum ajánlatunk turisztikai hírek

SzállásPort - fényképes szállásajánló © 2006-2010 - www.szallasport.hu - info@szallasport.hu
üzemeltető: Com Bt. | web design:
Factory
ajánlott böngésző: Mozilla Firefox
Google