|
Jelentős
fellendülést remélnek a fővárosi szállodák Magyarország
féléves uniós elnökségétől. Jó lesz a Duna-parti
ötcsillagosoknak, és a jó minőségű négycsillagosoknak
is. A szállodák vezetői remélik, hogy az elmúlt
évek pangása után kitehetik a megtelt táblát,
a tapasztalatok szerint harmadával növekedhet
a foglalások aránya.
A nagy nemzetközi rendezvények idején a tapasztalatok
szerint szállodák rendre 15-30 százalékkal magasabb
szobafoglaltságról, illetve átlagárról számoltak
be.
A Magyar Szállodaszövetség elnöke szerint óriási
jelentősége van annak, hogy a féléves uniós
elnökségünk alatt, januártól fél évre a nemzetközi
érdeklődés homlokterébe kerülünk.
Az uniós elnökség tanácskozásaira érkező küldöttek
és kísérőik foglalása már önmagában is jelentős
többletbevételt biztosít majd a szállodáknak,
éttermeknek, valamint a közlekedéssel foglalkozóknak
és a kiskereskedők számára.
De még ennél is nagyobb jelentősége van annak
a pozitív hírértéknek, ami az elnökség fél éve
alatt országunkról keletkezik a nagyvilágban,
és amelynek értéke csak forint milliárdokban
mérhető. A nagyok akaszthatnak.
A Danubius Hotels vezérigazgatója szerint, az
igazi reflektorfényt leginkább a különleges
események és protokoll helyszínek kapják a nemzetközi
sajtóban, ugyanakkor az elnöki félév alatt,
Budapest és egész Magyarország élvezheti a pozitív
hírverést. Különösen akkor, ha az itt zajló
tárgyalások eredményeként nagy horderejű bejelentésekre
is sor kerül. Az elnökség legnagyobb nyertesei
a Duna-parti ötcsillagos szállodák lehetnek,
de a jó minőségű négycsillagos hotelek is komolyabb
forgalomra számíthatnak.
Az elnökség idején zajló események foglalásai
üzleti alapon zajlanak, a delegáció tagjai jól
fizető vendégek és a kísérő programok is jövedelmező
események. Ezek az események a magas nyereségű
konferenciaturizmushoz hasonló bevételeket biztosítanak,
amelyekből az elmúlt években igen kevés akadt
Budapesten. Most végre olyan napok is akadnak
majd, amire csak évekkel ezelőtt, a Forma1 láz
csúcsán akadt
példa: a városra végre ki lehet tenni a "megtelt"
táblát.
Ez a sikeres világvárosokban rendszeresen megszokott.
Az imidzs építés mellett ez azért is létfontosságú
az elmúlt évek turisztikai vesztesének számító
Budapest számára, mert a magyar fővárosban,
- az új hotelek üzembeállásának is köszönhetően
-, mára jelentősen estek a szállodai átlagárak.
Miközben Bécsben 91, Prágában 74, Budapesten
mindössze 62 euro az egy szobára eső átlagár.
EU elnökség = foci EB
A Ramada Plaza Budapest vezérigazgatója szerint
a fővárosban ugyan májustól némileg több turista
érkezett Budapestre, de az üzleti turizmus élénkülése
- annak ellenére, hogy valamelyest növekedett
a forgalom -, még várat magára.
A szakember szerint, az EU elnökség majdnem
olyan, mint egy foci Európa Bajnokság. Biztosan
pozitívan érinti a várost, de leginkább az üzleti
forgalom miatt, amelynek hatása még az esemény
után is érződni fog - aztán szép lassan elcsendesül.
Rajtunk múlik, hogy ez a hatás meddig tart,
és mennyire tudjuk újabb attrakciókkal, üzenetekkel
fenntartani a nemzetközi érdeklődést.
Forrás:
index.hu
|