SzállásPort - fényképes szállásajánló
 
turisztikai hírek | wellness | úticélok | szálláshelyek A-Z | üdülési csekk
Hirtelen vonzó lett a Balaton
2010. június 9.
A katasztrofális előszezon után néhány nap alatt 180 fokos fordulatot vett a balatoni idegenforgalom: a nívós szállodáktól a panziókon át a fizetővendéglátásig szinte óráról órára javul a foglaltság. Az utazási irodáktól és szállásadóktól kapott információk szerint a magyar vendégek mellett rég látott létszámú csoportok érkeznek külföldről.

Mindez nemcsak annak köszönhető, hogy vége az iskolaévnek és a meteorológia is kánikulát jósol, hanem a forint gyengélkedésének is. Több megkérdezett utazásszervező szerint az utóbbi napokban több száz olyan vendég jelentkezett be, aki az elmúlt fél évben a kedvezőtlen időjárás miatt elhalasztotta a tóparti programot.

A minden korábbinál gyengébb előszezon után fordulatban bíznak a Balatoni Hajózási (BH) Zrt.-nél is. A nagy siófoki szállodákhoz hasonlóan a foglaltság a cégnél is 35-40 százalékkal javult. Jelentős vendégszám-növekedésről számoltak be a balatonalmádi, a balatonfüredi, a tihanyi és a keszthelyi szállodákban is. Ráadásul a múlt év hasonló
időszakához képest szinte mindenütt legalább 15-20 százalékkal több külföldi vendéget várnak - elsősorban a forint gyengülésének köszönhetően.

Az utazásszervezéssel foglalkozó Magyar Tenger Kft. marketingvezetője szerint az utóbbi néhány napban több vendéget regisztráltak, mint az egész, rosszul sikerült előszezonban. Pillanatnyilag úgy tűnik, az első igazi nyári hétvégén többen lesznek, mint tavaly. A hét elején a külföldi partnerirodák indítottak ostromot: az ügyfelek több mint 90 százaléka ragaszkodott ahhoz, hogy még az aznapi árfolyamon
megszülessen az üzlet.

Hirtelen és gyors forgalomnövekedésről számolt be a bérvitorlásflottát működtető EastCraft Kft., de gyökeres fordulatban bíznak a dél-balatoni borházak is. Egy szőlősgyöröki borháztulajdonos szerint miközben az előző két hónapban alig volt vendég, a hétvégére telt házat várnak. Az utóbbi években alig volt példa arra, hogy
horvátországi vendégeket fogadjanak; az alacsony árak miatt most három csoport is jön Zágrábból.

A forgalmat az is növeli, hogy a balatoni vendégfogadók döntő többsége a főszezonban sem akar vagy tud árat emelni. A keszthelyi kempingtulajdonos szerint ha nyáron a vendégszámmal nem sikerül kompenzálni a folyamatosan emelkedő költségeket, végleg be kell zárni a boltot. Visszafogott, általában infláció alatti áremelés lesz azokon
az önkormányzati tulajdonban lévő strandokon is, ahol az elmúlt időszakban jelentős fejlesztéseket valósítottak meg, idén tovább nőtt az ingyenesen használható fürdőhelyek száma.

A jó idő és a gyenge forint lökést adott a tóparti ingatlanpiacnak is: nemcsak érdeklődők, hanem vevők is érkeztek az ingatlanközvetítéssel foglalkozó balatoni irodákba. A siófoki ügyvéd szerint néhány nap alatt megsokszorozódott az ügyletek száma. Legalább fél tucat olyan ingatlant eladtak, amelyet évek óta árultak.


Forrás: Napi Gazdaság


turisztikai hírek | wellness | úticélok | szálláshelyek A-Z | falusi turizmus
Nyugat-Dunántúl | Közép-Dunántúl | Dél-Dunántúl | Balaton és környéke | Dél-Alföld Budapest és környéke | Észak-Magyarország | Észak-Alföld
hotel | panzió | apartman | vendégház | falusi szálláshely | diákszállás | kemping
 
Balaton Észak-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Észak-Alföld Dél-Alföld Dél-Alföld Budapest és környéke Dél-Dunántúl Dél-Dunántúl Közép-Dunántúl Dél-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl
kattintson a térképen egy területre
Kiemelt szállásajánlatunkból:
Apartman Rajna - Bogács
A Bükki Nemzeti Park közelében Bükkalja erdő borította völgyében Észak-Magyarország egyik leglátogatottabb idegenforgalmi helyén, Bogácson várja Önöket apartmanházunk számtalan lehetőséget kínálva a tökéletes kikapcsolódásra!


 
főoldal szálláskeresés fényképalbum ajánlatunk turisztikai hírek
 

SzállásPort - fényképes szállásajánló © 2006-2010 - www.szallasport.hu
- info@szallasport.hu
üzemeltető: Com Bt. | web design:
Factory
ajánlott böngésző: Mozilla Firefox
Google