|
A gazdasági válság közepette a balatoni önkormányzatoknak
és a szállásadóknak is fontosabb, hogy több bevételhez
jussanak, ezért mindkét fél szinte mindent bevet. Aligha
lehet véletlen, hogy a megkérdezett több mint fél tucat
tóparti helyhatóság - tisztelet a kivételnek - nemigen
akart konkrét választ adni arra a kérdésre, hogy az
idén hány embert vetettek be a vendégek után fizetendő
idegenforgalmi adó (ifa) ellenőrzésére és ez mennyibe
is kerül majd. Azt viszont szinte mindenütt egyértelműen
közölték, hogy az idegenforgalmi adóból származó bevétel,
amelynek minden forintjához a központi költségvetés
kettőt még hozzátesz, rendkívül fontos a település számára.
Több helyhatóság már tavasszal döntött arról, hogy
a folyamatosan csökkenő központi források miatt az idén
ráhajt az idegenforgalmi adó beszedésére - mondta az
egyik tóparti kistérség idegenforgalmi ügyekben illetékes,
névtelenséget kérő munkatársa. Az ellenőrök létszámát
- akik érdekeltségi rendszerben dolgoznak - a korábbi
évekhez képest még a kisebb településen is 3-4 fővel
növelték, és arra is van példa, hogy a nyugdíjas önkormányzati
alkalmazottak állnak csatasorba. Nem ritkaság, hogy
a szomszédok bejelentése alapján lehet címekhez jutni,
de a másik felet sem kell félteni.
Alig van olyan tettenérés ugyanis, amelynél ne a most
érkezett rokonok látogatására hivatkozva próbálnának
meg kibújni a fizetési kötelezettség alól. A déli part
legnagyobb városában, Siófokon már a főszezon elején
kitört az ellenőrök és a szállásadók közötti harc. Az
önkormányzat adóhivatalához panaszok soksága érkezett
az ellenőrök állítólagos rámenőssége miatt, de itt is
igaz, hogy a bérbe adók számos trükköt bevetnek.
Ráadásul mióta a "Zimmer frei"-ekben is a
magyar vendég a meghatározó, az ellenőrzés nem könnyű.
A Siófoknak tavaly mintegy 200 millió forintos bevétele
volt az idegenforgalmi adóból, ami a központi forrásokkal
kiegészítve már 600 millió forintot jelent. Balatonföldvár
önkormányzatának az idén sincs több ellenőre, mint az
elmúlt években, ők a munkavégzés ideje alatt a helyhatóság
állományában vannak - mondta Bezeréti Katalin polgármester.
Szerinte a nagy szállásadó cégekkel nincs gond, ám a
fizetővendéglátás területén az elmúlt években nem sokat
javult a helyzet. Hozzátette, még mindig sok ingatlantulajdonos
nem érzi magáénak a települést és a 18 év feletti vendégek
után sajnálja befizetni a napi 330 forintot. A városnak
tavaly az állami kiegészítéssel együtt 135 millió forint
bevétele volt az idegenforgalmi adóból.
Forrás: Napi Gazdaság
|