| A közeli országokból történő
beutazások és a belföldi turizmus élénkítésével akarják
pótolni a bevételkiesést, amelyet a távoli országokból
érkező vendégek számának várható csökkenése okozhat a
pénzügyi-gazdasági válság hatására - mondta Róna Iván,
a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón
Győrött.
A társaság rendezvényén a nyugat-dunántúli turisztikai
régió szempontjából kiemelten fontos német, osztrák
és olasz küldő piacok képviselői ismertették a legfontosabb
piaci trendeket, s az azokban rejlő lehetőségeket.
A megbeszélést követő sajtótájékoztatón a vezérigazgató
hangoztatta: Európa-szerte, s így Magyarországon is
sokszínű kínálattal, különféle kedvezményekkel ösztönzik
a lakosságot arra, hogy a saját országukban töltsék
el pihenőidejüket, s ott költsék szabadságukra szánt
pénzüket.
A kínálat szélesítésével törekednek arra, hogy az európai
tendenciával szemben Magyarországon ne csökkenjen a
vendégéjszakák száma. Októberben 10 százalékkal volt
több belföldi vendégéjszaka, mint az előző év azonos
időszakában - közölte a vezérigazgató.
A nyugat-dunántúli régió helyzetéről Tama István regionális
igazgató elmondta: a külföldiek számára a gyógyturizmus
a legvonzóbb terület, de sokan élnek a kerékpáros turizmus
adta lehetőségekkel a Fertő-tó és a Duna mentén. A szakember
szerint a térség jó esélyt kínál egyebek mellett madármegfigyelésre,
lepkefotózásra az ökoturizmus iránt érdeklődőknek. A kulturális
turizmust pedig minden bizonnyal felpezsdítik 2009-ben
a Haydn emlékév fertődi és soproni programjai.
A nyugat-dunántúli régió tavaly több mint nyolc százalékkal
növelte a vendégéjszakák számát az előző évihez képest,
egyebek között azzal, hogy különféle attrakciókkal elérte:
az őszi, téli, tavaszi időszak is felértékelődött a
turizmus számára.
forrás:
www.mfor.hu
|