Új lendületet kaphat az egészségügyi turizmus
2009. július 14.


Egy jövő évre tervezett uniós direktíva új lendületet adhat a magyarországi egészségügyi turizmusnak, miközben idén a válság miatt a harmadára csökkent a Magyarországra érkező "gyógyturisták" száma - írja a Világgazdaság keddi száma.
Legalább harminc százalékkal esett vissza a Magyarországra érkező, fogorvosi, szépészeti vagy egyéb egészségügyi beavatkozást igénybe vevő turisták száma - mondta a napilapnak Stumpf-Biró Balázs, az Európai Egészségturisztikai Szövetség vezetője. A Sanus Hungaricus egészségügyi turisztikai cég tulajdonosa szerint a gazdasági válságnak kettős hatása van a magyar egészségügyi turizmusra: miközben a szektor megérzi az elhalasztott beavatkozásokat, addig stabilitást is adhat: a külföldiek (akik nem halaszthatják el a beavatkozásokat) saját országaikon kívül keresik a megfizethetőbb megoldást.

A becslések szerint tavaly 80-110 ezer külföldi érkezhetett Magyarországra azzal a céllal, hogy egészségügyi szolgáltatást vegyen igénybe, és több tízmilliárd forintot költhettek el erre a célra.

Határok nélküli egészségügy az unióban: 2-3 éven belül valósággá válhat

A szakember úgy gondolja, hogy a válság végeztével erőteljes növekedés jöhet a hazai egészségügyi turizmusban, az EU jövőre elfogadhatja az a direktívát, ami a biztosítottak szabad áramlását intézményesítené. Ennek értelmében az unió állampolgárai bármely más EU-tagállamban igénybe vehetnének egészségügyi szolgáltatásokat, úgy hogy azt a saját biztosítójuk finanszírozná.

Stumpf-Biró Balázs ennek érdekében jövő tavaszra el kellene készíteni egy stratégiát, amivel Magyarország felkészülhetne a változásokra. Ebben szerepet kaphat egy egészségügyi városközpont felépítése is a főváros határában, a repülőtér közelében - tette hozzá a szakember.

Forrás: Portfolio

 
Balaton Észak-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Észak-Alföld Dél-Alföld Dél-Alföld Budapest és környéke Dél-Dunántúl Dél-Dunántúl Közép-Dunántúl Dél-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl
kattintson a térképen egy területre
 


Hévízi szálláshelyek

Debreceni szálláshelyek

Zalakarosi szálláshelyek

Aggteleki szálláshelyek

Kőszegi szálláshelyek


 
főoldal szálláskeresés fényképalbum ajánlatunk turisztikai hírek
 

SzállásPort - fényképes szállásajánló © 2006-2010 - www.szallasport.hu - info@szallasport.hu
üzemeltető: Com Bt. | web design:
Factory
ajánlott böngésző: Mozilla Firefox
Google