"Nekem a Balaton, a Riviéra", ahogyan a
dal is szól országunk legnagyobb és egyben leglátogatottabb
taváról. Balatonfüred rengeteg változáson esett
át az elmúlt évtizedekben, nem is csoda, hisz a tó legrégibb
üdülőhelyéről van szó. Ismertségét elsősorban mediterrán
típusú klímájának és szénsavas forrásainak, gyógyhelyeinek
köszönheti, de nem mehetünk el amellett sem, hogy rendkívüli
az új üdülőközpont, ami még több szórakoztatást, szállást
és kempingezést kínál az idelátogatóknak, külföldről és
belföldről egyaránt.
A
lankás dombok közt fekvő település nem csak nekünk, de
a borkedvelőknek is kellemes éghajlatot kínál. Szőlőkultúrája,
borfeldolgozása, saját ipara, a hajógyártás és üdülőhelyi
és városi intézményhálózata teszi igazán jól működő helységgé.
Egyik legjobb tulajdonsága, hogy gépkocsival Budapestről
alig másfél óra alatt elérhető, akár egynapos túrát vagy
kirándulást is megér, azért a bizonyos balatoni hangulatért.
Akik pedig tartósabban tartózkodnak itt, a szomszédos
települések nevezetességei legalább olyan vonzóak és könnyen
megközelíthetőek.
Leghangulatosabb
szakasza a Tagore-sétány, amit Rabindranath Tagore, Nobel-díjas
indiai költő tiszteletére neveztek el így. Itt júliusban
megtekinthető a Kékszalag verseny, ami mind a hajó szerelmeseinek,
mind a bámészkodóknak okoz nagyszerű látványt. A sétányt
augusztusban ellepik a boros sátrak és a kis faházak a
Borhetek alkalmával, az apróbbaknak árusok, utcai zenészek
és artisták kedveskednek. Végében néptáncosok és énekesek
lépnek fel a hét alkalmával. Tavasztól nyár végéig virágba
borul a felújított sétány és a kikötő találkozása, majd
elindulhatnak a Jókai villa felé, ahol a híres regényét,
Az aranyembert írta. Pár száz méterre tőle Blaha Lujza
nyaralója ma már szállóvendégeket is fogad. A közelben
pár éve megnyitott Görög falu üzletei a nőknek kedveznek,
az apró csecsebecsékkel, a fiatalabbaknak és bulizni vágyóknak
pedig a szórakozóhelyekkel.
A
családoknak elsősorban a strandok kedveznek, Fürednek
van rögtön három darab szép kivitelű, esztétikus és legfőképpen
tiszta, naponta takarított és frissített, a pihenést megkönnyebbítendő
parttal.
A strandok közül pedig leginkább a Kisfaludy strandot
emelném ki, hiszen ez az északi Balaton legnagyobb szórakoztató
strandja, mely nem is drága, s jó időben rengeteg programmal
vár minden fürdőzőt. Nem ritkán neves művészek és előadók
mutatják be tudásukat a közönség nagy örömére.
A
Városi Könyvtár bő választékot nyúlt a művelődni vágyók
számára. Kirándulásra fel! Ha itt a jó idő, és nem félünk
a sötétben, vegyük utunkat a Lóczy- barlang felé, s barangoljuk
be, hiszen ez izgalmas túrának ígérkezik! Ha még nem fáradtunk
el eléggé, innen zöld turista útvonalon eljuthatunk a
Tamás- hegyre, a Jókai-kilátóba is. Azt hiszem az észak-balatonparti
kilátást nem nagyon kell magyarázni. Jó időben a legszebb,
de a tó időjárástól függően változtatja színét, és mindig
különleges hangulatot biztosít.
Érdekesség még a Halász és Révész szobor a hajókikötőben.
Unatkozni semmiképp nem fogunk, a vendéglátásról pedig
turistaszervezetek és hotelek tömkelege gondoskodik.
A szállás kínálat fantasztikus, az étkeztetés kiváló.
Szállodák, magánszállodák, kempingek és panziók várják
tárt kapukkal az együttlétre vágyó családokat és a pihenésért
ideutazókat!
|