Bükfürdő
Bük város az Alpokalja és a Kisalföld találkozásánál a
Répce-folyó síkságán fekszik.
A város történelme az 1200-as évekbe nyúlik vissza, s
az 1800-as években cukorgyár kezdte meg működését itt.
A világháborúk idején Bük büszkélkedhetett Magyarország
első cukorrépamosó berendezésével, s földalatti futószalaggal.
1957 a település életében döntő változást hozott ez az
év. Kőolajat kerestek, de a fúrásnál meleg vizet kaptak
helyette. A község felismerte ennek értékét, s 62-ben
már saját fürdőt épített. Lassan Magyarország egyik legjelentősebb
gyógyfürdőjévé fejlődött, mely Európa szerte ismertté
vált. Ez érthető is, hiszen a családja, 3000 lakosú kisvárosra
is jellemző a pannon táj sokszínűsége. Kellemes, szubalpín
klímája nagyon előnyös, napsütéses időjárás és forró nyár
jellemzi.
A Vas megyei település lakóinak életében tehát hatalmas
változást hozott az egyedülálló ásványi anyag tartalommal
rendelkező gyógyvíz felfedezése és hasznosítása. A kezdetekkor,
a 60-as években még a Répce folyóba vezető árokban csordogáló
vízből merítettek az első medencéhez, s az "árokfürdőzés"
igen gyors népszerűségre tett szert, a fürdő pedig hamarosan
látványos fejlődésnek indult.
Mindenképp próbáljuk ki a fürdőmedencék fantasztikus kínálatát,
melyek elősegítik a testi-lelki gyógyulást, és egyedi
pihenési lehetőséget nyújtanak.
A felbecsülhetetlen értékű hévízkincs magas szolgáltatással
párosul, így hát nem csoda, hogy rengetegen látogatják
Bükfürdőt.
Sok évtizedes tapasztalat után minden korosztály számára
megfelelő lazítást kínál, 26 medencével, komplett fürdő-és
welness- komplexummal. 11 fedett, 11 nyitott, és 4 félig
fedett medence áll a fürdőzők rendelkezésére, különböző
strandolási és sportolási lehetőségekkel, s a jól ismert
gyógyhatást a Fizioterápiás Intézetben alkalmazott gyógyászati
eljárások teszik még teljesebbé. Így az elmúlt évtizedekben
nagy lett a forgalom a különböző mozgásszervi megbetegedésekkel
szenvedők körében, erről pedig szakképzett orvosok és
gyógyszolgáltatók gondoskodnak. Tradicionális és modern
terápiás eljárások, alternatív gyógymódok várnak mindenkit,
s a büki víz és a gyógykezelések együttes hatása határokat
nem ismerve enyhíti és szünteti meg emberek ezreinek panaszait.
De már csak a lazítás és élvezet miatt is érdemes idelátogatni,
hiszen ez a kényelem paradicsoma, visszanyerhetjük lelki
és testi harmóniánkat, szellemi egyensúlyunkat.
Családok számára is igazán jó választás, hiszen a legkisebbek
számára igény szerint kialakított, speciális gyermekmedencék
várják a lurkókat, ahol biztonságos körülmények közt pancsolhatnak.
Ha ez nem lenne elég, megemlíteném még a játszóparkot,
mely igazi élmény a gyerekeknek, óriáscsúszdával és kalandokkal.
A fürdő tehát kihagyhatatlan, de ezen kívül is akad látnivaló
a kisvárosban. Köré természetesen rengeteg szálló, panzió
étterem, üzlet és söröző épült, ami bőven kielégíti másfajta
igényeinket is. A település igen rendezett,tiszta, ezáltal
gondoskodik a a harmóniáról, s nem nagyváros lévén nyugalmunkat
könnyen megtalálhatjuk ilyen körülmények és szolgáltatások
közt.
Bük zöldövezetével, kellemes utcáival, gazdag növényvilágával,
sok fával, virágokkal életerőt sugároz magából. Meg kell
említenem a Szapáry- kastélyt, mely a város legjelentősebb
műemléképülete, barokk stílusú, s ma 30 szobás főépülete
dísztermének falfestményeit Antonio Luca Colombo készítette.
Sajnos nem látogatható. Azonban érdemes megnézni a Felsőbüki
Nagy Pál Kúriát, amely több mint 200 éve áll.
A város kulturális és egyéb intézményei egész évben kiemelkedő
programokkal, kulturális és sporteseményekkel várják a
turistákat. Ezek közül az egyik legnevesebb talán a nyári
Büki Ünnepi Napok, valamint a decemberi Sportgála.
Sem télen, sem nyáron nem fogunk unatkozni. Sőt.
|