Dunapataj
Bács-Kiskun megyében, Kalocsától 13 km-re található.
A nagyközség közel 4000 lelket számol. A településen
jelentős szerepe van az idegenforgalomnak. A turisták
leginkább a Szelidi-tó miatt érkeznek a térségbe.
Az 5 km hosszú tó hazánk ötödik legnagyobb tava.
A tó vidéke 1976 óta védett területnek számít.
Dunapataj községéhez tartozik Miklapuszta is.
Érdekessége, hogy itt található hazánk legnagyobb
összefüggő, meszes-szódás szikes pusztája.
Az üdülési szezonban Kertmozi működik a Szelidi-tó
partján. Ha nem nyáron érkezünk ide, akkor kicsit
távolabbi, a kalocsai moziba kell ellátogatnunk,
ha ily módon szeretnénk kikapcsolódni.
Dunapataj nevezetességei közé tartozik a Pataji
Helytörténeti Múzeum. Az intézmény a tájházból,
az Unitárius templomból, egy lakóházból, ill.
egy kovácsműhelyből áll. Képzőművészeti anyagát
többek között Kiss István, pataji születésű festőművész
alkotásai, valamint Chovan Lóránt festőművész
közel teljes életműve alkotja. Alkalmanként koncerteket,
és kulturális eseményeket is rendeznek itt. Nem
árt azonban tudni, hogy a múzeum hétvégén zárva
tart. A községben található Bács-Kiskun megye
egyik legnagyobb művelődési háza, melynek alapkövét
1962-ben Kodály Zoltán rakta le.
Dunapatajt a legideálisabb autóval megközelíteni
Budapest és Kalocsa irányából, az 51-es számú
főút felől. |
|