Kehidakustány
Járt már Zalában? Ha igen, hallott már Kehidakustányról?
Nem lenne meglepő, ha így lenne, hiszen már-már legendássá
vált ez a völgységi település 49 C-os termálvizével, s
turisták és pihenni, kikapcsolódni vágyók kedvelt úticéljává
nőtte ki magát, nem véletlenül.
A különleges atmoszféra, szép környezet olyan fürdőzési
lehetőséggel társul, ami mindenképpen egyedi és különleges.
A család fürdője 2.400 m2 vízfelülettel, 13 medencével,
több mint 1.500 ingyenesen használható nyugággyal, ingyenes
parkolási lehetőséggel vár minden idelátogatót szeretettel.
A szolgáltatások tartalmaznak masszázsokat, óriáscsúszdákat,
testkezeléseket, aromafürdőket, babaúszást, a Csemete
Kuckóban gyermekprogramokat, ha a fürdőzés mellé egy kis
pluszra vágynánk. Biztosra vehető, hogy a 13 medence és
sok wellness szolgáltatás közül megtaláljuk a nekünk megfelelőt.
Ha szeretjük a vizet, csak nem a bőrünkön, sétahajózásra
is lehetőségünk nyílik, méghozzá nem akárhogyan, az 1800-as
évek romantikus hangulatában! A Hableány az egyetlen lapátkeretes
hajó ma a Balatonon.
A Kalózhajó pedig kosztümös fedélzettel várja a látogatókat,
a végén tiszteletbeli kalóz oklevéllel és kalózkalapos
fényképpel megkoronázva a gyermekek (és felnőttek) úton
szerzett élményeit.
Naponta indulnak új kirándulások idegenvezető kíséretével.
Látnivaló is akad bőven Kehidakustányban, híres például
a Deák-kúria, melyben Deák Ferenc születésének 200. évfordulójának
alkalmából állandó kiállítás nyílt, s a haza bölcsének
adott otthont majd' 50 évig. Tekintsük meg a Deák-kutat,
a Temetőkápolnát, a Szent Anna Kerektemplomot, vagy a
Porcelán Kávéscsésze gyűjteményt. Kanyargós túraútvonalakon
bizonyíthatjuk be a Zala völgyében, hogy mi bizony tudunk
sétálni, méghozzá nem is keveset, s minden évszakban csenddel,
pihenéssel, ámulatba ejtő fürdőkülönlegességgel, remek
ellátással és szállásokkal és változatos programlehetőségekkel
várják a békére vágyókat.
|