| |
|
|
|
|
A falusi szálláshely bemutatása |
1888-ban
épült - védett - házegyüttest állítottunk helyre, és láttunk
el a mai kornak megfelelő minden komforttal, de megmentve
belőle minden lehetségest.
A kúriaszerű, őrségi kisnemesek által épített gyönyörű
épület olyan, amilyeneket az országban csak itt láthatunk.
A téglát-cserepet a falú szélén olaszok vetették, a kőműves
munkákat pedig stájer mesterek végezték.
A vendégház híven szemlélteti az itt élő hajdan volt emberek
különleges szépérzékét, kitűnő szakemberek igényes munkáját,
természetükből adódó arányérzékét, és tárgykultúráját.
Különbejáratú, hangulatos apartmanjainkban vendégeinknek
kényelmes elhelyezést nyújtunk, olyan körülmények között,
amely különleges és egyedi.
|
A szobák jellemzői, felszereltsége |
|
Vendégházunkban
három vendégváró szálláshely van kialakítva: ez a mellékelt
alaprajzon is jól látható. A ház előtti teraszról belépve
a hallba jutunk, szemben van a konyha-étkező. Jobbra
a kétfős szoba nyílik fürdővel, balra pedig a családi
lakrész; ez másfél szoba plusz fürdő-WC.
A ház hátsó taktusában foglal helyet az un. galériás
apartman. Bátran mondhatjuk, hogy ez, az ország egyik
leghangulatosabb vendégszállása.
Képeinken is látható, hogy mindegyik lakrész teljesen
felszerelt konyhával rendelkezik. A családi rész konyhája
épített tűzhelyével, bútoraival autentikus, igazi vidéki
jellegű.
Három terasz, fedett társalgó, a kert rétekkel-ligetekkel,
sütő-főző helyek, kemence szolgálja vendégeink kényelmét,
pihenését, valamint a gyerekek szórakozását.
Foglalkozási körünkbe tartozik a lakberendezés, régi
tárgyak restaurálása, képző- és kézműves tevékenységek,
így olyan vendégházakat tudtunk kialakítani, amelyek
nem hasonlítanak a megszokott - steril - vendéglátói
szobákhoz, hanem egy eklektikus jellegű, régi- és új
egymás mellett élését bemutató, festményekkel, műtárgyakkal,
dísztárgyakkal, saját munkáinkkal, hangulatossá tett
miliőbe fogadjuk vendégeinket.
A szobákban, a hűvös időkben kandallók biztosítják a
meleget, a központi gázfűtés mellett. A nagykonyhában
épített tűzhelyen sülhet a gesztenye, a sütőben a tök
és a krumpli, alma, illatozik a forralt bor. A tűz pattogása,
az illatok hamisítatlan vidéki hangulatot árasztanak.
Ilyent a városi ember nem élvezhet, gyermekeik pedig
nem is láthattak.
ágynemű, törölköző | edénykészlet | étkészlet | gáztűzhely
| hajszárító | hűtőszekrény
internet | kandalló | kávéfőző | kenyérpirító | kilátás
zöldövezetre | mikrohullámú sütő
műholdas csatornák | saját fürdőszaba | teafőző | televízió
| terasz | zuhanykabin
|
A szálláshely szolgáltatásai |
|
biotermesztés
a portán | bográcshely | darts | fedett pihenőhely |
grillezési lehetőség
grillfelszerelés | gyermekágy | gyermekkedvezmény |
hinta | homokozó | horgászati lehetőség | internet |
kemence | kert | kerti bútorok | kerti foci | kerti
kandalló | kerti tusoló | kézműves oktatás | lovaglási
| lehetőség | minikonyha | nyitott pihenőhely | parkolási
lehetőség az udvarban | pihenő övezet | programszervezés
| telefonvonal | tollaslabda
tűzrakóhely | üdülési csekk elfogadás | zárt parkoló
|
A környék látnivalói |
Vendégházunk
kiválóan alkalmas helyi és közeli programok eltöltésére,
a család tevékenységének megtekintésére és a nyugodt,
csendes pihenésre. A gyerekek a nagy kertben biztonságosan
játszhatnak, de focizhatnak is a szomszéd gyerekekkel.
A környező szebbnél-szebb tavak vagy termálfürdők között
válogathatnak, akiknek kedvtelése a fürdés, a horgászat.
Az idei évtől országos horgászversenyek színhelye lesz,
a falu határában lévő horgásztó. Kis falunk az Őrség-Göcsej
határán fekszik, óriási erdők övezik, alkalmat nyújtva
nagy kirándulásoknak, gombagyűjtő, vadleső sétáknak, kerékpártúráknak.
Központi fekvésünknél fogva kis távolságon belül látogathatók
a magyarszombatfai, őriszentpéteri fazekasok, a szalafői
falumúzeum, a veleméri középkori templom. Programba vehetők
állatnézések, lovaglás, tekézés, kerékpártúra, jobbnál-jobb,
helyi specialitásokat is kínáló étterem, kirándulás a
környező várakhoz, valamint szlovéniai, gyönyörű szőlő-vidékekhez.
Érdemes ellátogatni a Lentiből induló kis vasúthoz, mely
25 kilométer hosszon kanyarog erdők között az Erdélyből
származó öreg mozdonyával.
|
Szórakozási és gasztronómiai lehetőségek |
Több
szervezett programot is tudunk kínálni vendégeinknek:
(Ezek egy részét külön díjazás keretében)
-
Környékünkön vannak az Őrség legnagyobb erdei, ahol ősi
hagyománya van a gombaszedésnek. Csodálatos dolog, amikor
a frissen szedett gomba hazaéréskor a kerti tűzhelyen
különleges ételekké alakul át.
- Ezekben
az erdőkben egy piknikkel egybekötött túra is emlékezetes,
hiszen az erdő közepén megsütött és elfogyasztott étel
- hangulatával- maradandó élményt nyújt.
- Ha fáradtságosnak tűnik az erdőjárás, a közel fél hektáros
kertben is lehet kerti-partit rendezni. Nyársonsütés,
grillezés, és a kemencében, sült finomságok is készíthetők.
- Kipróbálhatja tehetségét, fel-nem fedezett hajlamát:
készíthet agyagszobrokat, festhet kerámiát, üveget, képeket,
a háziak segítségével.
- A háziasszony nemcsak a helyi ételspecialitásokat kínálja
Önöknek, hanem egészséghelyreállító tevékenységét is,
mint - okleveles- gyógymasszőr és terapeuta.
-Kirándulást szervezhetünk a szlovéniai, rendkívüli gyógyerőkkel
bíró energia parkba, amit ki lehet egészíteni Lenti gyógyfürdőjének
jó hatásával. A háznál pedig a különböző masszázsokkal,
/gyógy-svéd-aroma/ tibeti hangterápiával, életmódtanácsokkal
segítjük testi-lelki szellemi "jólétét".
Nagy
divat a welness, de mennyivel olcsóbb, és talán frissítőbb
is, a reggeli harmatos, illatos-vadvirágos fűben sétálni,
futni mezítláb, esetleg meghempergés után lezuhanyozva
indulni a napnak.
Az
őrségi táj nagyon szép tavasszal, gyönyörű nyáron és csodálatos
ősszel.
Falunknak rendkívül jó a mikroklímája. Rendre elkerülik
a nagy viharok, keveset fúj a szél, csodálatos a levegő.
Aki teheti, ne hagyja ki ezt a csodát, amit csak a természet
tud nyújtani, és amit itt még a legkevésbé tett tönkre
az ember. Sokszor fordul elő, hogy éppen akkor nincsen
vendégünk, -elő és utószezonban-, amikor nagyon szép az
idő, ragyog minden, szinte tobzódik a természet. Figyeljék
lapunkat, mi segítünk, mikor érdemes ezt a szépséget megcsodálni.
Mint last minute foglalás ez természetesen engedménnyel
jár. Mellékletünkben folyamatosan tájékoztatjuk kedves
vendégeinket.
|
Ellátás típusa |
|
önellátó
| reggeli | félpanzió
|
Megközelíthetőség |
|
Vendégházunk két megye, Zala-Vas ill. három tájegység
Őrség-Göcsej-Hetés határán fekszik. Legkönnyebben megközelíthető
-Pest irányából az M7-s autópályán, Letenye-Lenti felöl.
Nagyobb
térképre váltás
|
Árak szezonális bontásban |
|
Galériás apartman:
Különbejáratú nyitott galériás apartman, 40nm.es, minden
kényelemmel ellátott különleges hangulatú kis lakás.
Minimum
ár: 9.000- Ft/éj
13.500-
Ft/ 3 fő
16.000-
Ft/ 4 fő
A
kétfős szoba, ill. a másfél szobás családi rész a vendégház
első részében foglal helyet, külön-külön fürdőszobával,
hallal, nagyméretű konyhával, étkezővel.
Teljes terület 95 nm.
Kétfős
szoba :
7.000-Ft /éj
Családi
szállás:
Minimum
ár: 14.000- Ft/ éj négy főig
17.500-Ft/
éj öt fő esetén
Gyermekeknek
14 éves korig 10 % kedvezmény. Egy kedvezmény vehető
igénybe, és az üdülési csekk ennek minősül. Kiemelt
ünnepekre, és őrségi rendezvények idejére 10% felárat
számítunk. Esetleges egyéb szolgáltatás költsége megbeszélés
alapján.
Üdülési csekket elfogadunk, Üdülési hozzájárulás nincsen.
Last minute foglalás esetén:
10% engedmény.
|
Érdeklődés,
információkérés és szállásfoglalás ide kattintva: |
|
|
|
|
|
|