Arra a várra utal, amely mellett a XII. század végére mezõváros alakult ki. A tatárjárás után IV. Béla johannitákat telepített le, akik megépítették rendházukat, a Szent János-kápolnát. A már fallal kerített település 1277-ben önállósult, városi rangot, és - mint a nyugatra vezetõ kereskedelmi fõútvonal mellett lévõ város -, vámmentességet, árumegállító-, vásárjogot kapott. Kereskedõi az Adriai-tenger partjáig, Zenggig közlekedhettek. Minõségi bor kivitelébõl és közvetítõ kereskedelembõl éltek, 1526-ban a lakosság csaknem 80%-ának volt szõlõje.

A reformáció idején a város vezetése a lutheránusoké lett. A XVI-XVII. század a céhek virágkorának számított, a lakosság megsokszorozódott. Az 1600-as években viszont tûzvész, pestis pusztította a várost. Lackner Kristóf városbíró (majd polgármester és várkapitány) 1603-tól kiváló diplomáciai érzékkel védte a város érdekeit. 1604-ben megalapította a Soproni Nemes Tudós Társaságot, amely kb. 70 évig mûködött.
Sopronban több alkalommal tartottak országgyûlést; 1611-ben II. Ferdinánd feleségét, 1681-ben I. Lipót feleségét, Eleonóra Magdaléna királynét koronázták meg; 1625-ben III. Ferdinándot itt választották királlyá.

A török elleni háborúk, a kuruc korszak az egykor gazdag város kasszáját leapasztották. Szilézia Poroszországhoz kerülése után elvesztette legfontosabb borpiacait, 1748-tól sok szõlõt kivágtak, szántófölddé alakítottak.
A szõlõmûvelés hagyományát ma is õrzik zárt sorban épült, jobbára földszintes gazdaházak, ahol egyre többen árulják megint a jó, soproni borokat, melyekhez jellegzetes ponzichter ételeket ajánlanak. (Bohnen Züchter - azaz babtermelõ- nevet kapták az itt élõ szõlõsorok között babot is termelõszõlõsgazdák.)

A XVIII. század végére Sopron elvesztette korábbi jelentõségét, de a mûvelõdés és kultúra terén továbbra is az elsõk között maradt. A XVIII. század közepétõl (az országban másodikként) volt állandó kõszínháza. Haydn többször koncertezett itt. Az evangélikus líceum diákjaként élt a városban Ráth Mátyás, Batsányi János, Döbrentei Gábor, Berzsenyi Dániel. 1867-ben megalakították a Városi Múzeumot.
1809-ben Napóleon csapatai fél évre megszállták a várost.

Az 1920-as évek elejére megváltozott a település jellege: iskola- és üdülõváros lett. Az elsõ világháború után népszavazással döntött a lakosság arról, hogy a trianoni határok szerint is Magyarországhoz akar tartozni - ekkor kapta a Hûség városa nevet. 1946-ban megközelítõleg 8000 németajkú lakost telepítettek ki.

Határváros lévén egy idõben sokáig korlátozták a fejlõdését, a helyi lakosság és az ide látogatók szabad mozgását, és 1950-ben megszûnt megyeszékhely lenni. A rendszerváltozás azonban újra megnyitotta az addig elzárt lehetõségeket, amelyekkel a város igyekszik is élni. Sopronkõhida eredetileg cukorgyárnak készült börtönében halt mártírhalált Bajcsy-Zsilinszky Endre.